Budapesten, a Március 15. téren található Belvárosi Plébániatemplom a Contra Aquincum erődítmény falaira épült. Ez Pest legrégebbi építménye. 1046-ban ide temették Gellért püspököt. 1241-ben a tatárok felégették a várost, a pestieket a város nagytemplomában, a mai Belvárosi Plébániatemplomban koncolták fel, ahová imádkozva összezsúfolódtak.
A 14. században Zsigmond király támogatásával gótikus stílusban átépítették. Mátyás király uralkodása alatt két újabb oldalhajóval bővítették. A török időkben mecsetként használták, ennek emléke egy mihrab (imafülke) a szentély délkeleti falában. A barokk stílusú helyreállítás 1725–1739 között zajlott Pauer János György (1692–1752) német származású építőmester vezetésével.
Jelenleg a templom külseje elhanyagolt, pedig többször is restaurálva lett a templom: 1805–1808 között Hild János, 1889-ben Steindl Imre, 1945 után Gerő László vezetésével végezték a restaurálásokat. A templombelső festését 1976–77-ben újították fel.
Egy pesti szóbeszéd szerint az Erzsébet híd építésekor a templomot arrébb kellett helyezni. Ez nem igaz, az építéskor felmerült az esetleges eltolása, de végül inkább a híd tengelyével a templomot kikerülték.
Budapest, Március 15. tér
<< vissza
Teljes méretben megtekintéshez klikk ide
Teljes méretben megtekintéshez klikk ide